Menü Bezárás

DPF szűrő működése

DPF szűrő Működése

DPF szűrő működése egyszerű. Röviden és tömören megfogalmazva, kiszűri a benzin égéséből visszamaradt kormot. Ennek köszönhetően vezetés közben nem húz az autó fekete csíkot maga mögött.

A DPF szűrő, más néven koromcsapda ötlete onnan ered, hogy ha már mindenképp keletkezik korom a kocsi használata során, akkor alkalmazzunk egy szűrőt, ami „megfogja” a káros anyagokat. Ezzel csökken a légszennyezés, a kiszűrt egészségromboló részecskék nem kerülnek be a tüdőbe, és a vérbe, így csökkentve a rákos megbetegedés kockázatát. A cél tehát szent, az eszköz pedig maga a DPF (Diesel Partikulate Filter).

DPF, AVAGY EGY „ÉLŐ” LABIRINTUS

Ha kezünkbe kerül egy koromcsapda, láthatjuk, hogy nem annyira pofon egyszerű a történet. A szűrő sakktáblaszerű megjelenése kerül ilyenkor a szemünk elé, egy fekete-fehér rácsos háló, ami a ki-behaladás irányát szabályozza. Ha még mélyebbre ásunk, kiderül, hogy a sakktábla valójában egy labirintust rejt magában, ami a levegő áramlásának irányításáért felelős. A részecskeszűrő működése tehát egy jól megtervezett áramoltatási és szűrési folyamattal egyenlő.

dpf szűrő működése

MEGTELT!

Logikus, hogy minden, amibe „pakolni” lehet, megtelik egyszer. Amikor a koromcsapda telítődik, valahogy el kell érni, hogy kiürüljön. Ekkor történik a kiégetés. A korom szó szerint elég (a szűrő regenerál), így újra hatékonyan hatékonnyá válik a részecskeszűrő működése. A szűrés ismét teljes gőzzel történik, majd aztán kiég a szemét, ismét szűr, újra kiégetés, és ez ismétlődik folyamatosan. Persze nem napi rendszerességgel regenerál az autó. Átlagosan 600-700 kilométerenként (extrém esetben 200 kilométerenként) telik meg annyira a szűrő, hogy a folyamat beinduljon.

MIT TEHETÜNK, HA MEGTELT A DPF SZŰRŐ?

Itt megtudhatja: DPF szűrő tisztítás

DPF szűrő működése